No még egy 500km, 2011. június 13.

Fűnyírás

Sziasztok! Hát ez a nap is adott egy kellemes távot…, mind ezt annak ellenére, hogy már az elején jól elböktem a kiírást. Őcsényből Szigetvár felé vettem az irányt, mert az előző éjjel tomboló zivi maradványa ott égtelenkedett  a Mecsek oldalán. Nem sikerült kikerülnöm, ennek megfelelően szépen, végig hason csúsztam! Mert megérdemlem! Nem volt értelmes lift felfelé, melyben normál körülmények között lassít az ember. Pogánynál már fontolgattam a vízcsap kinyitását és melegítettem a futónyitó kallantyú karját is ….  

folyt. köv.

Real 500km 2011.05.05

Sziasztok! Itt volt az idő, hogy ismét dobjunk egy 500-at… idén a harmadikat!  Nekiláttunk hát a tervezésnek és a kivitelezésnek egyaránt. Misi barátommal lázasan tervezgettük, néztük a wettert, meg a békákat kérdezgettük a várható meteoros helyzetről. Szeles napnak ígérkezett, mellyel az első száron Tamási felé szó szerint “szembe-sültünk”. Elég nyögve- nyelősen értük el a fordulópontot, a sebességi átlagra nem igazán lehettünk büszkék.  Szatymaz irányában az Alföldön már jobban haladtunk bár drasztikus emelések nyomát itt sem leltük. Szokásomhoz híven a jó pályákat kerestem, amit csak itt-ott leltem. Idén tavasszal az ország keleti fele több csapadékot kapott, amit nehezen dolgozott le. Ez érezhető volt ezeken a tavaszi időjárásokon is, mind a felhőalap mind az emelések nagysága terén. Egyszerűen jobb volt a dimbes-dombos Dunántúl felett hussanni mint az Alföld jól megszokott időjárásában reménykedni. A nap elején még vizesnek tűnő terep egy sunyin bekúszó magas nyomású zóna miatt teljesen kiszáradt, ami nem könnyített  helyzetünkön. Ennek lehetősége természetesen ott lebegett fejünk felett, hiszen Misi, született Ciklon Mihály reggeli reptérre történő megérkezése ezt előre borítékolta. Szeretünk Misi! (Még a hangár sem úgy nyílt, mint régen….) Nem csüggedtünk, acélosan küzdöttünk. Köszönet a kiszolgáló személyzetnek, Ürminek a vontatásért, Misinek Macinak a kiszolgálásért, az Őcsényi csapatnak a lelkesítésért. Repüljetek sokat.

Üdv: Kicsi

Őcsény hullámrepülés

2011.04.10.

Így április elején már ébredezik a természet és ezzel együtt a vitorlázó repülők is bontogatják szárnyaikat. Jó kint a friss levegőn, az egyik legszebb repülőtéren Őcsényben. Pár hete letudtuk az év elejei kötelező repüléseket és nagy dolgok helyett inkább helyi lillegésre készültünk. Nézegettem a Ventust, emlékeimben még él a tavalyi haverkodás…

Kicsit szeles időben ballagtunk ki az aggrival és meglepően korán induló időben csőröltem, nem is túl alacsonyra. Nem tudtam mire számíthatok, hiszen a reggeli órákban festői „lentisek” álltak a Mecsek felett – vagy öt darab-, ami már előrevetítette a stabil rétegben zajló folyamatokat. Hullám!!! Karácsonyi Gábor barátom már reggel csörgött, hogy néztem-e az eget, mert a felhők alapján már ott kellene lennem.

Szóval csőrlés után kezdeti keresgélés, bogarászás, majd stabil 2-es liftek mindenhol. A repcsire hosszú füleket pakoltam, a kora tavaszi esés-kelésre gondolva vizet nem töltöttem. Már úgy 13 körül itt-ott sorba is rendeződtek a felhők, melyeken kedvem lett volna lovagolni. Kerestem az emelések sorát, de valahogy mindig mellészaladtam. (Ez nem szokásom.) Minél jobban kerestem, annál furcsább „dadogós” merülésekkel találkoztam, azaz folyamatos 4-ekkel merült. Ez majd kedvem szegte, de jobb helyeken az 5-6-os pluszos liftek még tartották bennem a lelket. Alap 1900-on és felhő mellett szél felől egy 100-200m-es átmeneti sávban dobálósan ugyan, de átlag 0,2-0,5-ös emelést találtam. Húztam-vontam! Így utólag átgondolva ez nem csak egy felhő mellett volt jelen, hanem az emelést több felhő is adta. Fura volt a felhők teteje, olyan húzott, szálas felfelé. Ha alapon látom ezt, – mint lefelé lógó felhőfoszlány-, akkor messzire kerülöm, mert az tuti merülés… Szóval az emelés szépen kisimult a felhő elé tolva és egyre erősödött. 2m! Bazz.., ez tutira hullám. Már fentről látom a habokat.

Széllel szembefordul, sebesség elhúz, szélirány, szélsebesség pozíció fejben rögzít. Nyomtam a rádió gombját, hogy Dayer a földről rendezzen valami engedélyt 3500-ig. (A repvez a sarkán áll, hallom karakteresen, hogy „2700 fölé nem mész, engedélyt megvárod!”) Minden érzékszervemmel az emelésen és hát nesze neki 2600-on ki kell szálljak a liftből. Muszáj megvárni az engedélyt…, pont most bakker, pedig már látom az arany magasságot. Dayer repvez csörrents már! A FIC rábólintott, van szűk fél órám, 5km-es körben, plafon 3500m. Visszatért az élet a kabinba, vario görcsösen szuggerálva, mutass már valami kis emelést! Nem kell nagy, elég a fél méterecske is…, aztán varázslatos csipogás üti meg a fülemet, elindul a magmérő felfelé 3000, 3050, majd még 30 méter és jön a szünet….

Az emelés, az idő, a remény fogy, csak a gyönyörű látvány és az emlék marad. Nem ment feljebb…, ezt adta. Sima leszállás, hideg szárnyak, hihetetlen élmény. 

Köszönöm a lehetőséget a segítő embereknek, a hely szellemének és azt, hogy ott lehettem.